A mohácsi kistérség egyetlen működőképes XIV. századi gyökerű műemlék vízimalma. A Csele patak valaha volt 24 malma közül a XIV. századi gyökerű Szent Miklós vízimalom az egyetlen, amely fennmaradt, működőképes és látogatható.
A Csele-völgyi malmok első írásos említése 1331-ből való. Ekkor Csele és Mohács községek népei versengtek egymással malmuk, halastavaik és erdeik használati joga miatt. A törökdúlás alatt a környék teljesen elnéptelenedett, a falvak elpusztultak, de érdekes, hogy a malmokról maradt fenn adat. Bizonyosan tudjuk, hogy 1591-ben Mohácson négy patakmalom teljesített szolgálatot S mivel századokkal később is ennyi volt, feltételezhetjük, hogy ugyanazon létesítményekről van szó.
A legközelebbi említés 1721-ből való. Ezen irat felsorolja mind a négy cselei vízimalmot, a tulajdonosok megjelölésével. Nagy a valószínűsége, hogy a malmokat a XVII. század végén betelepült tehetős szerb kereskedőcsaládok (Popovics, Deszpenity, Demetrovity, Brkity) építették újjá. A Szent Miklós vízimalom impozáns vízikereke, hatalmas tölgyfa tengelye, fából faragott fogaskerekei és malomkövei miatt az ókort idéző szerkezet. A műemlék különlegessége, hogy zárt kerékházának köszönhetően patakja a házban folyik. A malomban megtekinthető a gabonafeldolgozás történetét az őskortól napjainkig, számos kipróbálható eszközön keresztül bemutató őrléstörténeti kiállítás és zsákgyűjtemény.
